FANDOM


Hitoshi Retasu
143345m
Adatok
Született 04.30
Kor 39
Faj Shinigami
Nem férfi
Magasság 175 cm
Hajszín fekete
Szemszín acélkék
Bőrszín fehér
Vércsoport A
Különleges ismertetőjegyek túl nagy a szája
Politikai hovatartozás
Hovatartozás Soul Society
Gotei 13
Foglalkozás 8. osztag tisztje
Korábbi foglalkozás 10. osztag tisztje
11. osztag hadnagya
Jelenlegi osztag 8 8. osztag
Előző osztag(ok) 10 10. osztag
11 11. osztag
Partner Ninomiya Mitsuko
Hayakawa Tasumi
Korábbi partner(ek) Watanabe Yuusuke
Verashu Suwun
Matetsaku Kai
Sakata Yaken
Személyes információk
Családi állapot nincs kapcsolatban
Zanpakutō
Shikai Mamono Kosaku (Démon herceg)

Hitoshi Retasu (japánosan Retasu Hitoshi) a 8. osztag tisztje.

Megjelenés, személyiségSzerkesztés

Átlagos testmagassággal rendelkezik(171 cm). Súlyával nincs megelégedve mert úgy gondolja, hogy túl kövér. (79 kg). Állig érő fekete haját általában az arcába fésüli így elég nehéz megtudni, hogy milyen színű a szeme. A szeme fekete. Az öltözéke igazán változatos. Próbál a divathoz igazodni. Szereti a a feszülős pólókat. Kedvenc színe a fekete és az igazán rikító színek. Ha pedig a shinigami ruci van rajta akkor általában felszokta dobni egy színes kendővel vagy valami színes tárgyat biggyeszt rá.
Barátaival kedves és megértő, de ha valakivel összeveszik akkor az a valaki készüljön föl egy jó hosszú vita fesztiválra ( XD) Ha valamelyik ismerőse bajba kerül kész meghalni érte. De ha az ellenfele van bajban akkor azt röhögve nézi és nem csinál semmit. A harcban néha nem gondolkozik, de az is csak akkor fordul elő mikor már tele van sérülésekkel. Másképp pedig megpróbál terveket készíteni a harcokhoz éppen ezért szokott sikeres lenni az összes harcába. Ha veszít általában szomorú, de elviseli és ha pedig nyer akkor ugrál és táncol örömében.

ElőtörténeteSzerkesztés

Egy rododendron árnyas völgyben, a hóhatártól nem messze, olvadéktól fátyolos vizű hegyi patak mentében, óriás fenyők között kergetőző galambok és kenderikék felségterületén barlang szájazott a szabadba; súlyos levelek előtte púposodó halma. A rengetegben hangok özöne: sziklákon csacsogó patak, fenyőágak közt zúgó szél, rovarok ciripelése, fán élő aprójószág rikoltozása madárdallal vegyest; időről időre hevesebb széllökés kapott egy-egy cédrus vagy fenyő koronájába, és csellójajdulást csalt ki belőle. Az erdő sűrűjében egy lomos házat lehet kivenni. Abból a házból ordibálás hallatszott, vagyis inkább jajongás. Azért volt ez a nagy ordibálás, mert a házban egy nő éppen szült. Mivel nem volt sok pénze a családnak otthon szült az anya. Szakadt ruhákat viselt és a ház is romos volt épp, hogy nem omlott a családra. Miután megszületett a gyerek a szülők csak a nevet tudták együtt kitalálni ugyan is a nő pár nap múlva meghalt. Az apa mély depresszióba esett, de a gyerek állandóan felvidította. Amit csak tudott megadott a gyereknek így került a gyerek jobb módú szülőkhöz, akik beíratták az iskolába.

Mivel eddig egy gyerek közelébe sem volt nem tudta, hogy hogyan kell viselkedni ezért sorra jöttek a figyelmeztetések a családnak. Egyre nehezebben tűrték és a végén bentlakásos iskolába küldték ahol szinte minden nap megverték. Miután állandóan zöld, lila foltokkal tért nyugovóra úgy döntött, hogy mostantól megvédi, magát vagy legalábbis megpróbálja. Napokon át azon gondolkodott még órákon is, hogy hogyan védhetné meg magát. A sok gondolkozás után rájött. Visszaüt. Mivel eddig még soha nem verekedett nyilvánvaló, hogy első próbálkozásra nem sikerült így megint megverték. Egy nap miután sikerült visszaütnie az egyik gyerek előkapott egy kést és hátulról belé szúrta. Mit ne mondjon nem volt valami jó érzés. Elsötétült minden. Miután magához tért még mindig a földön feküdt, de ekkor vette csak észre, hogy a teste mellett áll, ami körül egy igazán nagy vértócsa volt látható. Nagyon megrémült, hiszen a saját teste mellett állt. Hosszú percekbe telt mire valaki megtalálta a vérbe fagyott testet. Amikor megjelent az igazgató odament hozzá és elkezdett beszélni, de mintha ott se lett volna egyből elment és hívta a mentőket és persze a rendőrséget. Miután megérkeztek a mentők egyből bejelentették, hogy már sajnos nem tudnak segíteni rajta. Pár perc múlva a rendőrök is megérkeztek, akik egyből mindenkit elkezdtek faggatni. Az a gyerek, aki eredetileg megkéselte rákente egy másik gyerekre, aki nagyon súlyos büntetések sorozatát kapta. Csak nézte és nézte ugyanis nem tudott mit tenni. Nem tudott vallomást tenni és nem tudta megmondani a rendőröknek, hogy nem az a gyerek volt. Számára rövidnek tűnő napok teltek el. A napjait azzal töltötte, hogy az iskola összes részét bejárta és megnézte az apját mármint az eredetit. Egy nap mikor meg akarta látogatni azt vette észre, hogy a ház nincs a helyén.

Elindult körbenézni és szomorú dologgal kellett szembenéznie. Az apja meghalt. A halál oka szívroham volt. Miután megtudta, hogy az apja meghalt elindult „sétálni”. Már egy jó ideje sétálhatott mikor egyszer csak a nagy csendet egy dobhártya szaggató üvöltés törte meg. Nem kellet sokáig keresnie a hang forrását. Egy iszonyatosan nagy és ronda szörny állt tőle úgy 200 méterre. Az arcát nem látta, mert egy csontmaszk takarta. Egyből tudta, hogy nem lesz jó vége mivel elkezdett felé futni. Mivel rossz volt az előérzete ő is elkezdett futni, de nem arra amerre a szörny volt, hanem a másik irányba. Nem tudta mennyi ideig menekült a lény elől. Már körülbelül egy órája menekült előle mikor egy árnyat látott elsuhanni. A háta mögé nézett és látott egy férfit egy kardal a kezében. Ordítani akart neki, hogy meneküljön, de mikor meg akart szólalni a férfi egy suhintással elintézte a nagy lényt. Majd odament hozzá és nyugtató beszédjével megnyugtatta. Ami ezek után történ megrémisztette. Előkapta a kardját a fiú pedig azt hitte, hogy le akarja csapni vele, de a végén csak a homlokához tette a kard markolatának a végét mire egy másik helyre került. A földön feküdt, vagyis szerinte. A szeme csukva volt és lepörgött előtte az élete. A születésétől kezdve a haláláig. Nem tudta, hogy miért. Arra nyitotta ki a szemét, hogy emberi hangokat hallott. A szeme kinyílt és felállt majd azt követően körbenézett. Nagynak nem mondható házakat látott számtalannyi emberrel. Elindult körbenézni. Ahogy ment előre mindenki megbámulta. Miután szerinte mindent megnézett leült a földre és nézelődött körbe körbe. Már egy ideje a földön ülhetett mikor odajött hozzá egy férfi és beinvitálta a házukba.

Bemutatta a feleségének és a gyerekeinek, na és persze megengedte, hogy náluk lakjon. A család a úgy törődött vele mintha a saját gyerekük lenne. Amit tudtak megadtak neki. Egy napon mikor sétálni indult ugyan olyan öltözékes embereket látott, mint az, aki megmentette őt. Nem vesztegette az időt. Oda szaladt hozzájuk és megkérdezte, hogy ők kicsodák és elmondták, hogy Shinigamik és, hogy benne szerintük nagy erő rejtőzik. Mivel mindent elmondtak, amit tudtak megkérdezte, hogy hogyan lehet Shinigami. Elmosolyodtak és mondták, hogy ha nagyon Shinigami akarok lenni, akkor jelentkezzen a Lélek Továbbképző Akadémiára. Ahogy hazaért és bejelentette, hogy jelentkezik az akadémiára lehetett látni rajtuk a szomorúságot, de azt mondták, hogy ez az ő döntése. Másnap beiratkozott az akadémiára.

Ahogy elkezdte gyakorolni a dolgokat rájött, hogy nagyon jól halad és szerinte jó tanuló is volt. Egész jó eredményeket ért el, vagyis szerinte. Egy nap a tanár azt mondta, hogy itt az ideje megismerni a kardjukat. A feladat az volt, hogy koncentráljunk erősen. Nagyon sokáig koncentrált, de semmi nem történt. Már kezdte letörni mire megszólalt egy hang. - Na, végre. Azt hittem sose jön el ez a pillanat kisgyerek. - Gúnyolódott a zanpaktou. - Ha ha nagyon vicces. Egyébként most, hogy beszélünk mi a neved?- kérdezte majd várta, hogy válaszol. - Hmm... én vagyok a zanpaktoud és nem tudod a nevem? Ez elég szégyen, de azért elmondom. A nevem Mamono Kosaku.- Mondta majd minden eltűnt a fiú agyából csak a neve maradt meg. Kár, hogy akkor elment, mert még lett volna kérdezni valója, de hát majd tudnak még beszélni. Miután sikerült vele beszélnie sokat gyakorolt, hogy erősebb legyen. Egy nap összehívták az összes Shinigami tanoncot, mert elérkezett az úgymond vizsga. A feladat pedig az volt, hogy elküldik mindet Karakurába, hogy öljenek hollowkat, de persze lesznek ott rendes Shinigamik akik segítenek ha bejbe kerülnek.

Elindultak. Annyira izgult, hogy remegett a kezében tartott kard. Végignézte az összes tanoncot és látta, hogy ők is izgulnak. Mikor megérkeztek megkapták a feladatot és azt a Shinigamit aki rájuk felügyel. Elindultak. Nem kellett sokáig keresni a hollowt mert egyből meg találta. Egy ház előtt üldözött egy lelket. Egyből oda indult és megpróbálta kivédeni a lélek elleni támadást. Szerencsére volt elég gyors így őt ért a támadás, ami a földre küldte. A rá felügyelő shinigami még várt, mert ebből a helyzetből még kijöhetett nyertesként. A hollow támadást indított ő pedig hárította az iszonyatos támadást. ~ Na, ne légy ilyen puhány. Használd a shikait.~ Mondta a fejébe egy hang, de mivel nem tudta, hogy hogy kéne használnia egyszerű támadásokat indított az ellenfél felé, amivel csak annyit ért el, hogy levágta az egyik kezét. Egy szúrást indított ellene, de ő egy ütéssel eltávolította magától. Ennek köszönhetően nekicsapódott egy háznak. A felügyelő erre már figyelt elindult felé, de a fiú visszaküldte azt bizonygatva, hogy le tudja győzni a hollowt. Sérülések sorozatát szerezte az ifjú tanonc, de csak tűrte és tűrte. Ahányszor földre került mindig fölállt. Már egy ideje harcoltak mikor a hollow elkapta az ifjút és a szája felé kezdte emelni a kezét. Az felügyelő elindult azonban egy nagy szörnyféleség jelent meg mellettem és ráordított a hollowra. - Most azonnal enged el ezt a kölyköt te kis k*cs*g.- Amint befejezte a mondani valóját eltűnt és az ifjú kardja átváltozott. A felügyelő ott maradt ahol volt és mosolygott. Az ifjú is örült mivel elsajátította a shikait. Ezek után könnyedén végzett a hollowal. Amint befejezte a harcot a felügyelő megdicsérte és visszamentek Soul Societybe ahol kijelentették, hogy végre teljes értékű shinigamik. Ezek után a kis kamasz gyerek jelentkezett a 8. Osztagba ahova fel is vették és azóta azon dolgozik, hogy egy napon ő legyen az osztag kapitánya.

Az osztag váltás //pályázat alapján//Szerkesztés

Már nem is emlékszem, hogy milyen körülmények között kerültem be a 8. osztagba, de annyit tudtam, hogy újoncnak nem a legjobb lenni. Soha sem felejtettem el mikor a kapitányom magára öntötte az itókáját és azt se fogom elfelejteni, hogy az ismerkedésnél activitiztünk, de ez már mind a múlté ugyanis az óta átkerültem a 10. osztagba. Ennek a történetét fogom most nektek leírni.

Szép nyári nap volt. A nap csak úgy ragyogott az égen és a felhők úgy néztek ki az égen mintha egy festő odafestette volna őket. Mivel szeretem a meleget az volt az első dolog, amit tettem, hogy kimentem egy kicsit levegőzni a szép napos terepre. Amikor kimentem elfogott egy érzés, amit soha életemben nem szerettem. Ez az érzés az unalom volt. Eredetileg azért jelentkeztem a 8. osztagba, mert azt hittem, hogy itt sok jó és izgalmas dolog fog velem történni, de tévedtem. Mivel utáltam az unalmat elkezdtem nézelődni, hogy nincs e valami kisebb balhé vagy valami, amiben kiélhetném a fölösleges energiáimat, de sajnos nem találtam semmi izgalmasat sem. . Napok teltek el úgy, hogy untam a fejemet és már komolyan azon gondolkoztam, hogy át kéne menni egy másik osztaghoz, de egy olyanhoz ahol sok izgalmas dolog történik. Miután végleg úgy döntöttem, hogy csak ez az egy megoldás maradt elkezdtem keresgetni az osztagok között. Majdnem mindegyik osztagot végigjártam mire sikerült megtalálnom a megfelelőt, ami nem volt mást, mint a 10. osztag. Arról az osztagról lég sok érdekes dolgot hallottam így elhatároztam, hogy oda fogok átmenni. Két napomba telt mire megírtam a jelentkezésemet a kiszemelt osztagba. Az után a két nap után beadtam és elmentem az akkor kapitányomhoz Mitsukohoz. Mikor megérkeztem az ajtójához vettem egy nagy levegőt és felkészültem a legrosszabbra és majd bekopogtam. Csakis az után nyitottam be miután megbizonyosodtam benne, hogy bemehetek. - Jó napot Kapitány. - köszöntem majd odamentem az asztalához és vártam a reakciót. - Szervusz Retasu. Miben segíthetek?- Kérdezte mire engem egyből kirázott a hideg és elkezdtem remegni az izgalomtól. - Nos, én tulajdonképpen csak azért jöttem, hogy elmondjam önnek, hogy át szeretnék menni a 10. osztagba ahova már be is adtam a jelentkezésemet. – Mondtam majd letöröltem a homlokomról az izzadság cseppeket. - Úgy érzem, hogy ez egy kicsit hosszú beszélgetés lesz, ezért kérlek, foglalj helyet. - Mondta majd rámutatott az egyik székre. Eleinte kicsit megijedtem, de aztán rájöttem, hogy úgyse fog megölni. - Miért akarod elhagyni ezt az osztagot Retasu? – Kérdezte nyugodtan a kapitány amitől egy kicsit meglepődtem. - Őszintén. Eredetileg azért ebbe az osztagba jelentkeztem, mert azt hittem, hogy itt sok izgalmas dolog fog történni, de tévedtem. Tudni kell rólam, hogy világ életemben utáltam az unalmat. Ezek után csak egy megoldást találtam. Kerestem egy olyan osztagot ahol mindig történik valami izgalmas és oda beadtam a jelentkezésemet. Remélem megfelelő magyarázat kapitány. – Fejeztem be a mondani valómat majd elkezdtem mocorogni a székben, vagyis inkább elkezdtem keresgélni a legkényelmesebb pozíciót, de sajnos nem találtam így maradtam a szépen, egyenesen ülésnél. - Értem. Mivel már beadtad a jelentkezésedet nem tartalak vissza. Remélem, jól fogod érezni magad abban az osztagban és most már szerintem távozhatsz, mert mindent megbeszéltünk, amit kell. Ha minden igaz, akkor már holnapra megkapod a választ a jelentkezésedre. Ha elfogadták, akkor gratulálok, de ha nem akkor sajnálom és szeretettel várlak vissza. - Mondta majd jelezte, hogy befejezte és indulhatok. Nem esett valami jól, hogy így kellett elválnom volt kapitányomtól, de hát vannak ilyen helyzetek. Az utam egyenesen a szobámba vezetett. Mikor megérkeztem körbenéztem, de nem láttam semmi szokatlan ezért bementem a szobámba és elkezdtem összepakolni a cuccaimat. Egy óra pakolászás után az összes cuccom az ajtó melletti sarokban hevert szépen összerakva. Mivel nem tudtam mit csinálni fogtam magam és ledőltem az ágyra. Tíz perc heverészés után egyből elaludtam. Az álmom nem volt valami jó. Azt álmodtam, hogy nem vettek fel a 10. osztagba és, hogy a 8. osztag összes tagja kiröhögött emiatt. Egy idő után egyre durvább lett az álmom. Az egyik legijesztőbb résznél felriadtam és körbenéztem. Az ajtónál egy levél volt. Felálltam és odamentem. A levél borítóján ez állt: Hitoshi Retasu Részére. Ebből már egyből tudtam, hogy ez csakis a 10. osztagtól jöhetett. Remegő kézzel kinyitottam és elkezdtem olvasni a levelet.

Ez állt a levélben:

Tisztelt Hitoshi Retasu! Megkaptuk a jelentkezését és hosszas gondolkozás és tárgyalások után úgy döntöttünk, hogy ELFOGADJUK a jelentkezését.

Miután háromszor is elolvastam végre eljutott az agyamig, hogy mi is állt a levélben. Nagyon boldog lettem. Az első dolog az volt, hogy elfutottam Mitsukohoz és elmondtam neki, hogy felvettek. Nagyon örült neki, hogy felvettek. Ezek után átköltöztem a 10. osztaghoz és az óta is ott élek!

11. Osztag Hadnagyi Poszt betöltése //Pályázat Alapján//Szerkesztés

Ragyogó napsütés. A jó időt hirdeti. Karakura lakosai inkább hűsölnek, mint, hogy a napon legyenek. Egy alak tűnik fel az emberek közt. Jól látható, hogy az embereknek fel se tűnik, hiszen hozzájuk ér, de azt hiszik, hogy más lökte meg őket. Ez az ifjú személy voltam én még akkor nem hadnagyi posztban. Akkor még csak a 10 osztag tudatlan kis tisztje voltam, aki úgy ugrott, ahogy neki parancsoltak. Küldetésről mente küldetésre és a magánéletemmel nem is foglalkoztam. Ha vissza értem Soul Societbe ismét mehettem el. De hát nem ezt akartam? Pont ezért hagytam ott a 8. osztagot és Mitsuko Taichout. Csakis ezért, hogy legyen valami mozgás, de ahogy itt állok és küldetésről megyek küldetésre rájöttem, hogy tulajdonképpen ez nem nekem való. Nagyon meglepő, de tényleg. Azt hiszem benőtt a fejem lágya vagy nem is tudom, hogy mi van velem. Mindent komolyabban veszek, és jobban átgondolom a dolgokat. Egy nap mikor hulla fáradtan értem haza úgy döntöttem, hogy itt van, vége feladom. Az volt az elhatározásom, hogy ismét osztagot váltok de, most nem azért mert unatkozom, hanem azért mert túl sok dolgot csináltam. Ismét napok, hetek, hónapok teltek el mire megtaláltam azt az osztagot, amiről álmodoztam. Soha sem gondoltam volna, hogy abba az osztagba megyek át, amelyet még régebben Vera mondott nekem. Igen ez volt a 11. osztag melynek kapitánya Matetsaku Kai volt. Mivel Vera nagyon dicsérte, vagyis nem tudom, hogy azok dicsérő szavak voltak úgy döntöttem, hogy bepróbálkozom nála. Beadtam a jelentkezésemet. Három nap után megkaptam az örömhírt, hogy felvettek. Összeszedtem a cuccaimat é elköszöntem Verától. Tudtam, hogy nem fog örülni neki, hogy elmegyek, de hát istenem. Miután elvezettek a szobámhoz lepakoltam és elmentem a kapitányhoz bemutatkozni. Nem ment, úgy ahogy a 8. osztagban vagy a 10. osztagban ugyanis most a 11. osztag kapitány előtt álltam, akinek teljesen más jelleme és szokásai vannak. A bemutatkozás 5 percbe tellett majd a kapitány megszólalt, hogy lenne egy küldetése számomra, amiben megnézné, hogy milyenek a képességeim. Rukongai egyik eldugott szögletét támadta meg egy csapat hollow és egy arrancar. Látszólag jól szórakoztak, de amikor megjelentek még boldogabbak lettek. Először a hollowk támadtak rám, amiket persze egy-egy suhintással kivégeztem. Miután minden hollow elpusztult csak én maradtam és az arrancar. Lehetett látni szegény ellenfelemen, hogy ideges és azt is láttam rajta, hogy fél. Mindent elárult a tekintete. - Most meglakolsz, azért mert elpusztítottad a testvéreim! - Ordította majd előhúzta a zanpaktouját és egy sonidoval elindult felém. Tudtam, hogy ebben a helyzetben nem sokat tudok csinálni maximum védekezni ezért én is előhúztam a fegyverem és felvettem egy védekező pozíciót. Az arrancar gondolkozás nélkül támadott rám. Semmi logika nem volt. Ha odafigyelt volna egy kicsit biztos legyőzött volna. Az utolsó csapása elől kitértem egy shunpoval és aktiváltam a shikaiom. - Sangai Mamono Kosaku - Mondtam szép nyugodtan és vártam, hogy a kardom felvegye a shikai alakot. Miután felvettem sokkal egyszerűbben sebeztem meg ellenfelem. A bal kezét levágtam és megvágtam a jobb lábán lévő Akhilleusz int is, ami következtében nem tudott lábra állni. Ezzel csak egy baj volt. Én is rakatnyi sérülést összeszedtem. Mind két vállamat megvágta és ennek köszönhetően nem nagyon tudtam mozgatni a kezeimet. Az egyik térdemet kis híján eltörte így az is fáj és így csak sántikálni tudtam. Az arrancar a földön fetrengett mikor oda mentem hozzá. - Azt hittem, hogy ennél többre vagy képes. Legalább ennél súlyosabb sérüléseket okoztál volna…. na, mindegy. Nem vesztegetem, az időmet ugyanis mennem kell vissza az osztagomba. - Mondtam majd alkalmaztam a Shikaiom második képességét, azaz a lángtengert. Az arrancar ordítva égett szét. Miután sikeresen véghezvittem a küldetést nagy nehezen körülbelül három órába telt. Mikor megérkeztem az osztagomba elájultam a sok sérülés miatt. Mikor magamhoz tértem egy ágyban feküdtem és be voltam kötözve. Csak részletekre emlékeztem, hogy miért is vagyok bekötözve. Eleinte azt hittem, hogy senki sincs bent a szobában, de tévedtem. Egy tiszt volt bent. Ráadásul egy olyan tiszt, akit utáltam és ő is utált engem. Nem nagyon értettem, hogy mit keres abban a szobában ahol és gyógyulgatok. Amikor észrevette, hogy magamhoz tértem felállt és odajött elém, hogy lássa a szemem. - Nocsak… magadhoz tértél zöldfülű?- Kérdezte kicsit szemtelen hangnemben. Tudtam, hogy provokálni akar éppen ezért csak bólintottam neki. Eleinte nem akartam hozzászólni ugyanis tudtam, hogy ha valami olyat mondok biztosan bunyó lesz. Ezzel a tervel az volt a baj, hogy így is idegesítettem szegénykét ezért úgy döntöttem, hogy megkérdezem látogatásának okát. - Igen magamhoz tértem. Azt szeretném kérdezni, hogy mi okból vagy itt? – Kérdeztem majd eleresztettem egy félénk mosolyt. Az arc izmai összerándultak majd megszólalt. - A kapitány küldött. Arra kért, hogy ezt adjam át neked. - Mondta majd előhúzott egy borítékot, amin ez állt: Hitoshi Retasu Részére. Ilyet akkor láttam utoljára mikor megkaptam a jelentkezésemre a válaszomat. Kitéptem a látogatóm kezéből és feltéptem. Kihúztam belőle a lapot és elkezdtem hangosan olvasni.

Kedves Hitoshi Retasu! Tisztelettel kérném fel arra önt, betöltse a 11. Osztag nemrégiben megüresedett hadnagyi posztját. Amint elfogadja, kérem, jelentkezzen nálam és miután megbeszéltük a részleteket egy megbeszélt időpontban le kell tenni az esküt a Gotei 13-ban szolgáló összes kapitány és hadnagy előtt.

Matetsaku Kai a 11. Osztag kapitánya

A látogatómnak leesett az álla pont úgy, mint nekem. Soha sem hittem volna, hogy ilyen magas rangot fogok betölteni. Nem tudtam, hogy mivel érdemeltem ki ezt az előkelő rangot. Ötször is átolvastam a levelet majd írtam egy válaszlevelet ugyanis személyesen még nem igazán tudtam volna megjelenni Kai Taichou irodájában. A válaszlevelet odaadtam a tisztnek aki kicsit idegesen, de megtette azt amire kértem. Ezek után még egy hétig maradtam betegágyban. Sokan azt mondták, hogy nem fogok felgyógyulni a sérüléseimből, de ezeknek elmondtam, hogy biztosan egészséges leszek és ez be is igazolódott. Miután már a saját lábamon tudtam közlekedni elmentem Kai Taichouhoz megbeszélni a részleteket és megbeszélni az eskületétel időpontját. Ez a megbeszélés se volt hosszabb a bemutatkozásunknál. Tudtam, hogy így még több meló vár rám, de abban is biztos voltam, hogy még közelebb kerültem a célomhoz. Miután távoztam Kai Taichou irodájából úgy döntöttem, hogy sétálok egy nagyot. Legalább végig tudtam gondolni azokat a dolgokat, amiket a betegágyban nem tudtam. Először is nem értettem, hogy miért pont engem választott ki hadnagynak, hiszen nálam sokkal erősebbek is vannak az osztagban. . Ezen nagyon sokáig gondolkoztam, de nem jutottam a végére. Miután éjfélt ütött az óra úgy döntöttem, hogy itt az ideje nyugovóra térnem. Elmentem a szobámba és ledőltem aludni. Másnap reggel 8.30-kor az egyik tiszt ébresztgetett, hogy el fogok késni az eskütételről. Ahogy meghallottam kiugrottam az ágyból felkaptam a shinigami egyenruhámat és siettem is az eskütétel helyére. Nem tudom milyen gyorsan érkeztem meg, hiszen ahogy csak tudtam futottam és shunpoztam. Mikor benyitottam láttam, hogy az összes Kapitány és Hadnagy jelen volt. Elkezdtem izgulni. Beálltam mindenki elé és megesküdtem arra, hogy bármikor, bármilyen helyzetben hű maradok Soul Societyhez.

KépességekSzerkesztés

Kidouhasználat: Nem igazán szereti a a démonmágiát és éppen ezért elég béna is.

ZanpakutōSzerkesztés

Mamono Kosaku (Démon Herceg): Alapállapotban a markolat kék kötéllel van bekötve a pengéje pedig fekete.

  • Shikai: a zanpakutō nevének elhangzása után a katana pengéje elkezd izzani majd egy láng nyalábbá alakul. A markolat pedig igazodik a tűzhöz. Hőálló lesz így nem égeti meg a használó kezét.
    • Kaensita(Láng Nyelv): Miután a használó elmondta a technika nevét a kard pengéje ami már lángból van megnyúlik és úgy csapkod mint egy ostor.
    • Kaenumi(Láng Tenger): Miután a használó elmondta a technika nevét a kard lángja bekékül majd egy nagy adag lángot bocsájt ki magából ami természetesen már nem kék.

Ad blocker interference detected!


Wikia is a free-to-use site that makes money from advertising. We have a modified experience for viewers using ad blockers

Wikia is not accessible if you’ve made further modifications. Remove the custom ad blocker rule(s) and the page will load as expected.